PL: megszakadt az Arsenal győzelmi sorozata; simán nyert a Chelsea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.28. 16:29
null
Granit Xhaka (jobbra) hatalmas szabadrúgásgólt lőtt, a győzelem azonban ezúttal elmaradt (Fotó: AFP)
A Crystal Palace vetett véget az Arsenal 11 mérkőzésből álló győzelmi sorozatának, Roy Hodgson együttese 2–2-es döntetlent játszott ellenfelével az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának vasárnapi londoni derbijén. A Chelsea-nek nem okozott gondot a Burnley legyőzése.

A szombati helikopter-baleset fényében nem meglepő módon nem a futball most a legfontosabb a Premier League-ben, nem véletlen, hogy az Arsenal menedzsere, Unai Emery is úgy kezdte a Crystal Palace elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatót, hogy kifejezte, gondolatban a Leicester-családdal van.

A forduló mindezek mellett nem állt le, a londoni derbi jó iramban kezdődött, és bizony nem sok kellett a házigazda Crystal Palace-nak, hogy az első negyedóra végén megszerezze a vezetést, ám Andros Townsend öt méterről a kapu mellé lőtt.

Az Arsenal a harmadik tétmeccsét játszotta a héten, és ez meglátszott a csapaton, a Crystal Palace Shkodran Mustafi hibája után tizenegyeshez jutott, Luka Milivojevics pedig ezúttal nem hibázott – a múlt héten az Everton ellen igen –, és megszerezte a Palace első szezonbeli hazai gólját (1–0).

Emery együttese még nem volt előnyben a szünetben ebben az idényben, nyolcszor állt döntetlenre, és kétszer az ellenfél vezetett – aztán mindig jött a második félidő...

...Akárcsak most. A vendégek bő tíz perc leforgása alatt fordítottak, előbb a kényszerűségből ismét balhátvédet játszó Granit Xhaka lőtt óriási szabadrúgásgólt, majd Pierre-Emerick Aubameyang talált be sorozatbeli harmadik bajnokiján ötödször – igaz, lehetséges, hogy Alexandre Lacazette kézzel továbbította a gabonihoz a labdát, ezt még a visszajátszásból is nehéz volt megállapítani (1–2).

A hajrához érve ismét tizenegyeshez jutott a Crystal Palace, Milivojevics lába pedig ezúttal sem remegett meg, így legalább az egyik pontot megmentette csapatának (2–2).

Az Arsenal sorozatban 11 siker után maradt győzelem nélkül, a következő fordulóban a Liverpool elleni rangadón javíthat.

A Chelsea-nek lényegesen könnyebb meccse volt, a Burnley otthonában a 22. percben megszerezte a vezetést Álvaro Morata higgadt befejezésével, a szünet után pedig Ross Barkley – ő az első angolja a gárdának Frank Lampard óta, aki három egymást követő bajnokin gólt szerzett –, Willian és Ruben Loftus-Cheek is betalált, így Maurizio Sarri csapata ötből a negyedik idegenbeli bajnokiját is megnyerte, ráadásul ezeken az összecsapásokon mindössze egy gólt kapott (0–4).

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

Burnley–Chelsea 0–4 (Morata 22., Barkley 57., Willian 63., Loftus-Cheek 92.)
Crystal Palace–Arsenal 2–2 (Milivojevics 46., 83. – mindkettőt 11-esből, ill. G. Xhaka 51., Aubameyang 56.)
Később
17.00: Manchester United–Everton (Tv: Spíler1)
Hétfő
21.00: Tottenham Hotspur–Manchester City (Tv: Spíler1)
Szombat
Brighton & Hove Albion–Wolverhampton Wanderers 1–0 (G. Murray 48.)
Fulham–AFC Bournemouth 0–3 (C. Wilson 14., 85. – az elsőt 11-esből, Brooks 72.)
Liverpool–Cardiff City 4–1 (Szalah 10., S. Mané 66., 87., Shaqiri 84., ill. Paterson 77.)
Southampton–Newcastle United 0–0
Watford–Huddersfield Town 3–0
(Pereyra 10., Deulofeu 19., Success 80.)
Leicester City–West Ham United 1–1 (Ndidi 89., ill. Balbuena 30.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 10 8 2 20–4 +16 26
2. Chelsea 10 7 3 24–7 +17 24
3. Manchester City 9 7 2 26–3 +23 23
4. Arsenal 10 7 1 2 24–13 +11 22
5. Tottenham 9 7 2 16–7 +9 21
6. Bournemouth 10 6 2 2 19–12 +7 20
7. Watford 10 6 1 3 16–12 +4 19
8. Everton 9 4 3 2 15–12 +3 15
9. Wolverhampton 10 4 3 3 9–9 0 15
10. Manchester United 9 4 2 3 15–16 –1 14
11. Brighton & Hove Albion 10 4 2 4 11–13 –2 14
12. Leicester City 10 4 1 5 16–16 0 13
13. West Ham 10 2 2 6 9–15 –6 8
14. Crystal Palace 10 2 2 6 7–13 –6 8
15. Burnley 10 2 2 6 10–21 –11 8
16. Southampton 10 1 4 5 6–14 –8 7
17. Cardiff City 10 1 2 7 9–23 –14 5
18. Fulham 10 1 2 7 11–28 –17 5
19. Newcastle 10 3 7 6–14 –8 3
20. Huddersfield Town 10 3 7 4–21 –17 3
Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
13 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
17 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23
Ezek is érdekelhetik