A 89. percben lőtt bombagóllal egyenlített a Pool a Chelsea ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.29. 18:20
null
Nem bírt egymással a Chelsea és a Liverpool (Fotó: AFP)
A hetedik forduló angol bajnoki rangadóján bár sokáig vezetett a Chelsea, végül Daniel Sturridge 89. percben szerzett óriási góljával döntetlenre mentette a meccset a Liverpool.

A Premier League hetedik fordulójának egyértelműen legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése volt a Stamford Bridge-en rendezett rangadó. A hétközi Ligakupa-meccs után néhány napon belül másodszor randevúzott a két csapat: akkor a Chelsea a győzelmével továbbjutott, Eden Hazard azon a találkozón is betalált.

Lendületesen kezdtek a felek, a tempóra nem lehetett panasz, de egy-egy hiba mindig becsúszott, így az első igazán nagy helyzetet a 22. percben jegyezhettük fel: Alisson tökéletesen lépett ki az egyedül kapujára törő Williannal szemben, és menteni tudott.

Három perccel később azonban már nem úszta meg a Liverpool kapusa: a kitámadó „vörösöket” néhány passzal gyönyörűen átjátszotta a Chelsea, végül Mateo Kovacic tálalt tért ölelő indítást Eden Hazard elé, aki nagy erővel, balról, ballal a bal alsó sarokba lőtt – 1–0!


Eden Hazard-nak mindössze 8 lövés kellett, hogy 6 gólt szerezzen a jelenleg is futó angol bajnoki szezonban.

Ezt követően többször is kísérletezett a Liverpool, Mohamed Szalah például a lövései mellett okos passzokkal is kereste a társait, ám ezek nem vezettek eredményre – londoni előnnyel zárult az első játékrész.

A fordulás után még inkább átvette az irányítást a Liverpool, érett a „vörösök” egyenlítő gólja, a Chelsea pedig elsősorban a kontrákra épített – Williannak volt is egy veszélyes meglógása, illetve N'Golo Kanté gyors szabadrúgása után Hazard egy az egyben vezethette a labdát Alissonra, ám nem született gól ezekből a helyzetekből. Ahogy nem sokkal később a túloldalon Xherdan Shaqiri, James Milner és Roberto Firmino óriási lehetőségeinél sem – utóbbinál a gólvonalról mentett David Luiz.

Jürgen Klopp végül a 86. percben beküldte a hajrára Daniel Sturridge-et, aki három minutummal később körülbelül 25 méterről, balról, ballal hatalmas gólt ragasztott a bal felső sarokba – 1–1!

Ezt követően már nem változott az állás; a Chelsea bosszankodhat, a Liverpool örülhet a finisben született gól miatt – így jelenleg a Manchester City áll az angol bajnokság élén.

Sturridge gólja



ANGOL PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ

Chelsea–Liverpool 1–1 (Hazard 25., ill. Sturridge 89.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN
Arsenal–Watford 2–0 (Cathcart 81. – öngól, Özil 83.)
Everton–Fulham 3–0 (G. Sigurdsson 56., 89., Cenk Tosun 66.)
Huddersfield Town–Tottenham Hotspur 0–2 (Kane 25., 34. – a másodikat 11-esből)
Manchester City–Brighton & Hove Albion 2–0 (Sterling 29., Agüero 65.)
Newcastle United–Leicester City 0–2 (Vardy 30. –11-esből, Maguire 73.)
Wolverhampton Wanderers–Southampton 2–0 (Cavaleiro 79., Jonny 87.)
West Ham United–Manchester United 3–1 (Felipe Anderson 5., Lindelöf 43. öngól, Arnautovic 74., ill. Rashford 71.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 7 6 1 21–3 +18 19
2. Liverpool 7 6 1 15–3 +12 19
3. Chelsea 7 5 2 15–5 +10 17
4. Tottenham 7 5 2 14–7 +7 15
5. Arsenal 7 5 2 14–9 +5 15
6. Watford 7 4 1 2 11–8 +3 13
7. Leicester City 7 4 3 13–10 +3 12
8. Wolverhampton 7 3 3 1 8–6 +2 12
9. Bournemouth 6 3 1 2 10–11 –1 10
10. Manchester United 7 3 1 3 10–12 –2 10
11. Everton 7 2 3 2 11–11 0 9
12. Crystal Palace 6 2 1 3 4–6 –2 7
13. West Ham 7 2 1 4 8–12 –4 7
14. Brighton & Hove Albion 7 1 2 4 8–13 –5 5
15. Southampton 7 1 2 4 6–11 –5 5
16. Fulham 7 1 2 4 8–16 –8 5
17. Burnley 6 1 1 4 7–10 –3 4
18. Newcastle 7 2 5 4–10 –6 2
19. Cardiff City 6 2 4 3–14 –11 2
20. Huddersfield Town 7 2 5 3–16 –13 2
Legfrissebb hírek

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
4 órája

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Még magasabbra ugrott Szoboszlai értéke, ötmillió euróval többet ér a Liverpool támadója

Légiósok
2025.10.17. 17:21
Ezek is érdekelhetik