Anglia: a korábbi aranylabdás alig várta, hogy visszavonuljon

Vágólapra másolva!
2018.08.28. 11:32
A korábbi aranylabdás Michael Owen azt nyilatkozta a BT Sportnak, hogy karrierje utolsó időszakában már utált futballozni, és alig várta, hogy visszavonuljon.

„Az első súlyosabb térdszalagsérülésem után gyakorlatilag készen voltam – vallotta be az angol válogatott csatár. – Addig gyors voltam, az egy egy elleni helyzetekből is jól jöttem ki, legalábbis ahhoz képest, ahogyan az utolsó hat-hét évben futballoztam. Elkezdtem félni, hogy a gyors beindulásoknál elszakad egy izmom, az a legrosszabb, ha ösztönösen akarod csinálni, amit addig, de közben fejben meg leállítod magad. Az utolsó néhány évben alig vártam, hogy visszavonulhassak, az a játékos már nem én voltam.”„Az első súlyosabb térdszalagsérülésem után gyakorlatilag készen voltam – vallotta be az angol válogatott csatár. – Addig gyors voltam, az egy egy elleni helyzetekből is jól jöttem ki, legalábbis ahhoz képest, ahogyan az utolsó hat-hét évben futballoztam. Elkezdtem félni, hogy a gyors beindulásoknál elszakad egy izmom, az a legrosszabb, ha ösztönösen akarod csinálni, amit addig, de közben fejben meg leállítod magad. Az utolsó néhány évben alig vártam, hogy visszavonulhassak, az a játékos már nem én voltam.”

Owen a Liverpoolban kezdte pályafutását (1996–2004), majd a Real Madridban (2004–2005), a Newcastle-ben (2005–2009), a Manchester Unitedben (2009–2012) és végül a Stoke-ban (2012–2013) futballozott.

Legfrissebb hírek

Keleti királyok: Masopust, Jasin, Albert, Blohin, Belanov

Népsport
2025.06.29. 10:32

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02

„Gyógyulj meg, apu!" – megműtötték David Beckhamet

Angol labdarúgás
2025.06.27. 14:35

Luís Figo szerint Vitinha az Aranylabda egyik esélyese

Minden más foci
2025.06.26. 11:11

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

Az angol munkásosztály hőse – Jamie Vardy-portré

Képes Sport
2025.06.10. 13:18

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57
Ezek is érdekelhetik