Liverpool: a válogatott középpályás kihagyja a szezon nagy részét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.18. 19:17
null
Alex Oxlade-Chamberlain felépülése hosszú időt vesz igénybe (Fotó: liverpoolfc.com)
Jürgen Klopp a Liverpool hivatalos oldalának adott tájékoztatást Alex Oxlade-Chamberlain állapotáról: a világbajnokságról lemaradó középpályás sérülése annyira súlyos, hogy a 2018–2019-es szezon nagy részét is kihagyja.

 

A 24 éves középpályást a Roma elleni BL-elődöntő (5–2) 18. percében kellett lecserélni, és mivel hordágyon vitték le a pályáról, már aznap este sejteni lehetett, hogy súlyos sérülést szenvedett. Nyolc nappal a mérkőzést követően megműtötték, és bár azt már akkor tudni lehetett, hogy a világbajnokságról lemarad, a kihagyás várható hosszáról nem adott tájékoztatást a klub – egészen mostanáig.

„Eljött a megfelelő idő arra, hogy bejelentsük, Alex Oxlade-Chamberlain következő idénye a felépülés és a rehabilitáció jegyében telik majd. Ezt tudtuk nagyjából azóta, hogy megsérült, a műtétet követően pedig teljesen biztossá váltunk ebben. Reméljük, mindenki ennek megfelelően kezeli ezt az információt. Nem történt változás vagy visszaesés, pontosan ezzel számoltunk és terveztünk. Az operáció jól sikerült, és a felépülése is nagyszerűen halad, de az igazság az, hogy annak tudatában készülünk a szezonra, hogy a nagy részében nem szerepelhet tétmérkőzésen. Ha visszatérhet az évad során, az bónusz lesz számunkra” – mondta Jürgen Klopp a klub hivatalos oldalának.

A 32-szeres válogatott futballista tavaly nyáron szerződött az Arsenaltól a Liverpoolhoz. A „vörösöknél” eltöltött első évében 46 tétmérkőzésen öt gólt szerzett és nyolc gólpasszt osztott ki.

Legfrissebb hírek

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

„Ez olyan pillanat, amellyel nagyon nehezen birkózom meg” – Klopp Jotáról

Angol labdarúgás
2025.07.03. 14:53

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

Klopp a klub-vb-ről: A valaha volt legrosszabb ötlet...

Klub-vb
2025.06.28. 16:38

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Jürgen Klopp lesz az AS Roma következő edzője? A tréner ügynöke reagált

Olasz labdarúgás
2025.05.20. 10:00

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29
Ezek is érdekelhetik