Anglia: másodosztályú klub edzője lehet a korábbi Vidi-tréner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.06. 20:21
Az angol másodosztályban szereplő Ipswich Town felkereste José Gomest, a Videoton korábbi edzőjét, mert ő is a jelöltek között van az angol klub kispadjára.

„Nagy megtiszteltetés, hogy képbe kerültem a korábbi angolbajnoknál és kupagyőztesnél, az UEFA-kupa egykori győztesénél” – írta Gomes az NSO-hoz eljuttatott közleményében. Gomes az NSO-hoz eljuttatott közleményében.

A 24 csapatos Championship 12. helyén álló Ipswichtől (amely 1962-ben angol bajnok, 1978-ban FA-kupa-győztes, 1981-ben UEFA-kupa-győztes lett) a szezon végén távozik Mick McCarthy menedzser, akinek a helyére keresnek szakembert.

Gomes korábban a Portónál és a Benficánál is dolgozott, a Videoton mellett edző volt Spanyolországban, Görögországban, az Arab Emírségekben, míg most a szaúdi al-Tavun kispadján ül.

„Anglia a futball őshazája, a pályán és a lelátón is tombol a szenvedély, mindenkinek az az álma, hogy egyszer ott dolgozzon. A Championship teljesen kiszámíthatatlan bajnokság, amelyben bármi megtörténhet a Premier League-szereplésért folyó harcban” – folytatta Gomes, aki a 8. helyen áll csapatával a 14 csapatos szaúdi élvonalban.

Az Ipswichről az Antenna 1 rádiócsatornán is beszélő szakembertől kapott tájékoztatás szerint a szaúdi éllovas al-Hilal is szívesen látná a kispadján.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik