MU: ügynöke nem tudja, távozik-e a fiatal támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.19. 21:08
Anthony Martial ügynöke egyáltalán nem biztos benne, hogy a francia válogatott támadó a nyáron nem távozik a Manchester United labdarúgócsapatától.

Az elmúlt hetekben rengeteg pletykát lehetett olvasni róla, miszerint Anthony Martial nyitott rá, hogy elhagyja a „vörös ördögöket”, mert nem elégedett a José Mourinhótól kapott játéklehetőséggel.Anthony Martial nyitott rá, hogy elhagyja a „vörös ördögöket”, mert nem elégedett a José Mourinhótól kapott játéklehetőséggel.

Philippe Lamboley, a szélső ügynöke cáfolta ugyan azokat a Franciaországból származó jelentéseket, hogy a 22 éves francia válogatott a Juventusszal tárgyalna, ám azt nem, hogy maradna az MU-nál.

„Hogy Martial a nyáron marad-e Manchesterben? Ezt nem tudom megerősíteni – mondta Lamboley az ilBiancoNero-nak. – Sajnálom, erről jelenleg nem igazán tudok beszélni.”

Martial a 2017–2018-as idényben eddig 26 bajnokin lépett pályára a Manchester United színeiben, ám tíz alkalommal csak csereként küldte be Mourinho. Kilencszer volt eredményes, emellett kiosztott öt gólpasszt.

Legfrissebb hírek

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
4 órája

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Mourinho elképesztő végkielégítést kapott kirúgása után

Minden más foci
2025.08.29. 17:53

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26
Ezek is érdekelhetik