Anglia: az Arsenalban nevelkedő támadót a neve miatt állították ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.07. 11:38
Talán a legfanatikusabb Arsenal-drukkerek sem emlékeznek már Sanchez Wattra, pedig az angol U-válogatott támadó a londoniaknál nevelkedett. Az elmúlt néhány évben azonban nagyot fordult a világ a futballistával…

Watt nagyon fiatalon, 7 évesen került az Arsenalhoz, és óriási tehetségnek tartották, még a Barcelona is szerette volna megszerezni.

A támadó azonban sosem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, és osztályról osztályra süllyedve ma már a hatodik ligában futballozik a Hemel Hempstead Townnál.

Azt viszont megoldotta, hogy még innen is a címlapokra kerüljön Angliában!

Sanchez Watt minden idők talán legbizarrabb kiállítását hozta össze (Fotó: Twitter)
Sanchez Watt minden idők talán legbizarrabb kiállítását hozta össze (Fotó: Twitter)

Tegyük gyorsan hozzá, Watt most sem a teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, a gyorsan jött hírnevet egy zseniális félreértés hozta.

Watt ugyanis az East Thurrock elleni bajnokin kapott egy sárga lapot. A játékvezető oda is lépett a futballistához, és mivel ő sem emlékezett már az arsenalos időszakára, megkérdezte, hogy hívják.

Watt válasza az volt, „Watt”.

A játékvezető újra megkérdezte, mi a neve.

A válasz újra az volt, „Watt.”

Ezt eljátszották még kétszer, majd a bíró felmutatta a második sárgát is, és kiállította Wattot.

A neve miatt villant a piros (Fotó: Twitter)
A neve miatt villant a piros (Fotó: Twitter)

Kiderült ugyanis, hogy a spori úgy értette, Watt azt mondja, „What?”, azaz azt kérdezi, hogy „Mi?”, tehát felesel vele, így felmutatta a pirosat.

Watt szerencséje csupán az volt, hogy a csapatkapitány, Jordan Parkes odarohant gyorsan, mikor látta, hogy baj van, és elmagyarázta a bírónak, hogy szegény Watt nem akart vele veszekedni, csupán csak rossz névvel áldotta meg a sors…

Legfrissebb hírek

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

Videó: meglátogatta a Lindbergh-kiállítást a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.06.09. 15:11

A városi riválishoz tart a Chelsea spanyol kapusa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.07. 17:20

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Premier League: Martínez öt év után elhagyhatja a Villát – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.22. 16:39
Ezek is érdekelhetik