Man. City: a rekordigazolás „megmentette” nevelőklubját a csődtől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.10. 10:55
Az Athletic Bilbaóból 65 millió euróért a Manchester Citybe szerződő Aymeric Laporte átigazolási díja nemcsak a baszk klubnak jött jól, hanem a francia nyolcadosztályban utolsó előtti helyen álló SU Agennek is.

A Manchester City klubrekordot jelentő 65 millió eurót fizetett a Bilbaónak Laporte-ért a nemrég mögöttünk hagyott téli átigazolási időszakban. A FIFA-szabályzat értelmében az átigazolási díj egy töredékét a játékos nevelőklubjai között kell szétosztani, így az Agen – amelyben Laporte 2009-ig, 15 éves koráig nevelkedett – az összeg egy százalékával, azaz 650 ezer euróval lett gazdagabb.

Nem is jöhetett volna jobbkor a francia egyesületnek ez a „mentőöv”. A hírek szerint a klubnak – amely évente nagyjából 180 ezer euróból gazdálkodik – több mint 100 ezer eurós tartozása van, s közel állt ahhoz, hogy csődöt jelentsen.

„Fortuna ránk mosolygott”
– nyilatkozta Jean Claude Brunel, az Agen társelnöke.

65 millió eurót fizetett a Bilbaónak Laporte-ért a nemrég mögöttünk hagyott téli átigazolási időszakban. A FIFA-szabályzat értelmében az átigazolási díj egy töredékét a játékos nevelőklubjai között kell szétosztani, így az Agen – amelyben Laporte 2009-ig, 15 éves koráig nevelkedett – az összeg egy százalékával, azaz 650 ezer euróval lett gazdagabb.

Nem is jöhetett volna jobbkor a francia egyesületnek ez a „mentőöv”. A hírek szerint a klubnak – amely évente nagyjából 180 ezer euróból gazdálkodik – több mint 100 ezer eurós tartozása van, s közel állt ahhoz, hogy csődöt jelentsen.

„Fortuna ránk mosolygott”
– nyilatkozta Jean Claude Brunel, az Agen társelnöke.

Legfrissebb hírek

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
10 órája

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 21:28

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27
Ezek is érdekelhetik