Anglia: Wengert három meccsre eltiltották a kispadtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.05. 17:41
null
Arsene Wengert három meccsre eltiltották a kispadtól (Fotó: AFP)
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere hárommérkőzéses eltiltást, valamint pénzbüntetést kapott, mivel megkérdőjelezte Mike Dean játékvezető feddhetetlenségét a West Bromwich Albion otthonában elért 1–1-es döntetlen után.

A birminghami csapat az óév utolsó napján rendezett meccsena 89. percben egyenlített Jay Rodriguez tizenegyesével,amely Wenger szerint nem volt jogos. A francia szakember a találkozó után a játékvezetői öltözőben sértő megjegyzéseket tett Mike Deanre, és megkérdőjelezte a pártatlanságát.

A vitatott jelenet


Ezt követően a szövetség vizsgálatot indított, melynek eredménye hárommérkőzéses eltiltás, valamint 40 ezer fontos pénzbüntetés lett.

Wenger így a Nottingham Forest elleni FA-kupa-meccset, a Chelsea elleni Ligakupa-elődöntőt és a Bournemouth elleni idegenbeli bajnokit lesz kénytelen a lelátóról figyelni.

A menedzser egyébként az Arsenal legutóbbi PL-összecsapása után sem fogta vissza magát, a Chelsea ellen 2–2-re végződő rangadó után nevetségesnek nevezte a „kékeknek” megadott büntetőt.

Legfrissebb hírek

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
19 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

Az angol munkásosztály hőse – Jamie Vardy-portré

Képes Sport
2025.06.10. 13:18

A városi riválishoz tart a Chelsea spanyol kapusa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.07. 17:20

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03
Ezek is érdekelhetik