Légiósok: Sallait angol és német „óriások” figyelik – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2017.12.06. 13:04
null
Sallai Rolandot angol és német „óriások” figyelik (Fotó: AFP)
Brit sajtóértesülés szerint több európai élcsapat is figyeli Sallai Rolandot, a ciprusi APOEL futballistáját.

 

A 20 esztendős magyar válogatott támadó csapata szerda este a Tottenham Hotspurrel csap össze a Bajnokok Ligája H-csoportjában.

A Daily Mail arról számolt be, hogy a találkozón kiemelt figyelmet kap Sallai Roland – a brit portál által csak „következő Dybalaként” jellemzett játékos miatt ugyanis állítólag több angol és német „óriás” is megfigyelőket küld a Spurs elleni találkozóra.

A Daily Mail nem nevezte meg, mely klubokról van szó.

Sallai Roland a 2017–2018-as szezonban eddig 15 tétmérkőzésen lépett pályára (egyszer a PAFC-ban, 14-szer az APOEL-ben), ezeken összesen ötször volt eredményes, emellett kiosztott két gólpasszt is. Értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 1.25 millió euróra becsüli, 2021-ig van érvényes szerződése az APOEL-lel.

BAJNOKOK LIGÁJA
H-CSOPORT
20.45:
Real Madrid (spanyol)–Borussia Dortmund (német) (Tv: M4 Sport)
20.45: Tottenham Hotspur (angol)–APOEL (ciprusi)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tottenham 5 4 1 12– 4 +8 13
2. Real Madrid 5 3 1 1 14– 5 +9 10
3. Dortmund 5 2 3 5–10 –5 2
4. APOEL 5 2 3 2–14 –12 2

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Egy éve küzdünk ezzel a problémával, bízom benne, hogy hamarosan megfordul a szerencsénk

Magyar válogatott
2025.06.13. 14:21

Olvasóinknál Tóth Alex és Dárdaiék is kezdenének a svédek ellen

Magyar válogatott
2025.06.06. 15:19

Így változott meg Ádám Martin és Szoboszlai az évek alatt – VIDEÓ

Magyar válogatott
2025.06.03. 22:23

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Sallaiék győzelemmel zárták a bajnokságot

Légiósok
2025.05.30. 22:37

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19
Ezek is érdekelhetik