MU: hét hónap után játszott ismét a válogatott védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.16. 14:31
null
Marcos Rojo szeptemberben kezdhette el az edzéseket (Fotó: AFP)
Súlyos térdsérülése óta először lépett pályára a Manchester United futballistája, Marcos Rojo, aki az U23-as csapat Athletic Bilbao elleni szerdai mérkőzésén, a Premier League International Cup nevű sorozatban kapott egy félidőt.

 

Az 54-szeres válogatott védő az Anderlecht elleni, áprilisi Európa-liga-negyeddöntő második mérkőzésén szenvedett súlyos térdsérülést, ami miatt a szezon hátralévő részében már nem léphetett pályára. Rojót májusban meg is kellett műteni, és bár Mourinho akkor azt mondta, jól halad a játékos rehabilitációja, a portugál szakember a januárt jelölte meg lehetséges visszatérési időpontként.

Rojo felépülése jobban haladt a vártnál, így kerülhetett sor a szerdai visszatérésre: az első félidőt töltötte a pályán a Bilbao ellen 2–1-re megnyert összecsapáson. Az argentin bekk valószínűleg még többször pályára lép az MU utánpótlás együttesében, mielőtt Mourinho számításba venné az első csapatnál – utóbbinál a december 5-i, CSZKA Moszkva elleni BL-csoportmeccs lehet a reális cél.

Rojónak az előző szezon korábbi szakaszában is adódtak gondok a térdével, amikor viszont egészséges volt, Mourinho alapemberként számolt vele. A 2016–2017-es idényben összesen 41 mérkőzésen lépett pályára, és egy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

Romano szerint megvan a megállapodás, Sesko a Manchester Unitedhez igazol – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.07. 16:17
Ezek is érdekelhetik