Man. City: 22 évesen visszavonult, a klub segít neki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.25. 11:00
Sajnálatos történet látott napvilágot a Manchester City fiatal játékosával, Sinan Bytyqivel kapcsolatban. A felnőttcsapat edzője, Josep Guardiola által is szemmel tartott középpályásnak szívproblémák miatt fel kellett hagynia a profi futballal, ám a klub nem hagyja magára korábbi futballistáját.

A koszovói albán születésű játékost – aki legtöbbször az osztrák utánpótlás-válogatottakban játszott, Magyarország ellen gólt is szerzett – 2015-ben és 2016-ban is Hollandiába adták kölcsön, ahol remekül szerepelt, többször is bekerült a hét csapatába.

Ám a vizsgálatok egy olyan betegséget állapítottak meg nála, amelyben a szívizomzat egy része nagyobb a kelleténél, s ez működési zavarokat, akár hirtelen szívmegállást is okozhat. Ezt a kockázatot Bytyqi nem vállalta, a visszavonulás mellett döntött.

A Manchester City azonban nem hagyta magára a pályamódosításra kényszerülő fiatalembert: az angol klub kölcsönben szereplő játékosainak megfigyeléséért lett felelős – nemrég munkába is állt új szerepkörében. Magyarország ellen gólt is szerzett – 2015-ben és 2016-ban is Hollandiába adták kölcsön, ahol remekül szerepelt, többször is bekerült a hét csapatába.

Ám a vizsgálatok egy olyan betegséget állapítottak meg nála, amelyben a szívizomzat egy része nagyobb a kelleténél, s ez működési zavarokat, akár hirtelen szívmegállást is okozhat. Ezt a kockázatot Bytyqi nem vállalta, a visszavonulás mellett döntött.

A Manchester City azonban nem hagyta magára a pályamódosításra kényszerülő fiatalembert: az angol klub kölcsönben szereplő játékosainak megfigyeléséért lett felelős – nemrég munkába is állt új szerepkörében.

 




 

Legfrissebb hírek

Utolsó mérkőzései előtt áll a németek klasszis asztaliteniszezője, Timo Boll

Egyéb egyéni
2025.05.28. 11:11

Visszavonult a válogatottal Eb-n szereplő hátvéd, Korhut Mihály

Magyar válogatott
2025.05.26. 14:05

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 22:47

Kerékpár: szezon közben vonult vissza Caleb Ewan

Kerékpár
2025.05.06. 16:13

Bejelentette visszavonulását a világbajnok kézilabdakapus

Kézilabda
2025.04.25. 13:59

Birminghamből dobhatnak mentőövet a Man. City belga sztárjának – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.24. 15:22

Visszavonult az osztrákok világ- és Európa-bajnok úszója

Úszás
2025.04.14. 15:29
Ezek is érdekelhetik