PL: nem akármi a beceneve a Leicester sztárjának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.24. 11:52
null
Maradt Leicesterben és rendszeresen játszik is Rijad Mahrez (Fotó: AFP)
Rijad Mahrez, az angol élvonalban (Premier League) szereplő Leicester City labdarúgója a nyáron el szerette volna hagyni a gárdát. A váltás nem sikerült, az algériai futballista maradt a 2015–2016-os szezon bajnokcsapatánál, s immár új beceneve is van.

 

„Otthon ültem, amikor csörgött a telefonom és hívott a sportigazgatónk, hogy Mahreznek engedélyt adott az algériai szövetség, hogy kihagyja a meccset.

Az átigazolási időszak legvégén jártunk, másokon múlt a transzfer. Megértettük, hogy távozni szeretne, hiszen világosan elmondta az álláspontját, azonban a klub tisztességes összeget szeretett volna érte kapni.

Egészen különleges tapasztalat volt, amikor aztán az átigazolási időszak végeztével ismét megjelent az edzésen. Azóta nekünk ő Tom Hanks a Terminálból– fogalmazott a The Telegraphnak Craig Shakespeare, a Leicester City menedzsere.

A Terminál című filmben a Tom Hanks által megformált karakter egy New York-i reptéren ragad, mivel nincsenek érvényes papírjai, így nem léphet be az Egyesült Államokba.

A 26 éves labdarúgó eddig mind a hat bajnoki fordulóban kezdőként lépett pályára a Leicesterben – két gólpassza van.

Legfrissebb hírek

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
8 perce

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
17 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
20 órája

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
22 órája

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:01
Ezek is érdekelhetik