MU: Mourinho közel az egyik Ferguson-rekord megdöntéséhez

Vágólapra másolva!
2017.09.19. 12:23
José Mourinho két hónapon belül megdöntheti Sir Alex Ferguson egyik rekordját a Manchester Unitednél.

A portugál szakember irányításával minden tétmeccset egybevéve a legutóbbi 32 hazai találkozójánveretlen maradt a Manchester United, így már csak ötre van attól a klubcsúcstól, amit még a skót szakember irányításával ért el hét évvel ezelőtt.

Ahhoz, hogy a 37 mérkőzéses otthoni veretlenséget beállítsa az MU, Mourinho gárdájának szerdán a másodosztályú Burton Albiontól nem szabad kikapnia a Ligakupában, majd jön szeptember végén a Crystal Palace, október közepén pedig a Tottenham elleni bajnoki. Három nappal a Spurs után a Benfica érkezik az Old Traffordra a BL-csoportküzdelmek keretében.

Ha ezeket megússza veretlenül a Premier League első öt fordulójában három 4–0-s győzelmet is arató Manchester United, a klubrekord beállítása november 18-án, a Newcastle ellen következhet be, a megdöntése pedig egy héttel később, a Brighton elleni bajnokin.

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00
Ezek is érdekelhetik