MU: Ibra szokásos „szerénységével” ecsetelte a döntését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.24. 18:11
Zlatan Ibrahimovic, a Manchester United labdarúgócsapatának régi-új játékosa elmondta, miért döntött a „vörös ördögök” mellett.

Mint arról beszámoltunk, pont került Zlatan Ibrahimovic ügyének végére, miután a Manchester United a hivatalos honlapján adta hírül, hogy egy évre újra aláírt az együtteshez a svéd csatár.Zlatan Ibrahimovic ügyének végére, miután a Manchester United a hivatalos honlapján adta hírül, hogy egy évre újra aláírt az együtteshez a svéd csatár.

A 35 éves, súlyos térdsérülésből lábadozó sztár az ESPN-nek adott interjújában elmondta, miért döntött a „vörös ördögök” mellett – a válaszba természetesen sikerült némi, Ibránál már-már általános „szerénységet” is belecsempészni.

„Volt pár csapat, amely a soraiban szerette volna látni »Ibracadabrát«, de én kiváló szezont zártam a Manchesterrel – ecsetelte a svéd fenegyerek az elhatározását. – Nagyszerű idény volt. Nyertünk több trófeát, a társaim fantasztikusak, mint ahogy a menedzserem is, akit már ismertem korábbról. A családom boldog. Nem mindig minden a sportról szól, én most egy olyan helyzetbe kerültem, ahol az összes körülöttem lévőre is gondolnom kellett, a boldogság pedig megfizethetetlen.”

„Az MU erősödött a nyáron. Távozott Wayne Rooney, aki egy legenda, viszont jött Romelu Lukaku, aki más stílusú játékos, mint én vagy Marcus Rashford. A három új szerzemény egyértelműen lendít a csapaton.”

Ibrahimovic a sérüléséről is beszélt.

„Jól vagyok. Sokan, akik nincsenek tisztában a sérülésemmel, egyéves vagy kilenc hónapos felépülési időről beszélnek. Készen állok, amikor készen állok. Amikor eljön a nap, még erősebb is leszek. Ez nem arról szól, hogy ötven- vagy nyolcvanszázalékos állapotban játsszak ismét. Nem keresem a kifogásokat – amikor majd készen állok, visszatérek. Az elvárások akkor is pontosan ugyanazok lesznek, mint korábban voltak.”

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
11 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
11 órája

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00
Ezek is érdekelhetik