Man. City: Törökországban folytatja a középpályás – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.05. 10:27
null
Fernando három évig volt a Manchester City játékosa (Fotó: AFP)
Fernando három év után elhagyja a Manchester Cityt, és a török Galatasaraynál folytatja pályafutását – adta hírül az angol klub hivatalos oldala.

 

A 30 esztendős brazil középpályás 2014-ben a Portótól szerződött a manchesteri klubhoz, amelynek színeiben összesen 101 tétmeccsen lépett pályára és négy gólt szerzett – beleértve a Manchester City 1000. Premier League-találatát (2015 márciusában, a West Bromwich Albion ellen).

Az angol együttessel Ligakupát nyert Fernando három évre írt alá a Galatasarayhoz. Az átigazolás összegét nem hozták nyilvánosságra, azonban sajtóhírek szerint a törökök 5.25 millió fontot fizettek a játékosért.

„Fernando kitűnően szolgálta a klubot, igazi profi, aki az itt eltöltött ideje alatt letette a névjegyét. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő években is ugyanezt a minőséget láthatjuk majd tőle” – mondta Txiki Begiristain, a Manchester City sportigazgatója a klub hivatalos oldalának.

Legfrissebb hírek

Sallaiék győzelemmel zárták a bajnokságot

Légiósok
6 órája

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Sallai az első magyar, aki bajnok és kupagyőztes lett Törökországban – nyert a Galata

Légiósok
2025.05.18. 20:11

Ki hitte volna? – Smahulya Ádám jegyzete

Légiósok
2025.05.16. 08:58

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49
Ezek is érdekelhetik