MU: a La Ligába igazolt a belga szélső – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.12. 23:39
A spanyol élvonalbeli Real Sociedad bejelentette, hogy szerződtette Adnan Januzajt, az angol első osztályú Manchester United belga válogatott labdarúgóját.

A 22 esztendős futballista ötéves szerződést kötött a Real Sociedaddal, amelynél a 8-as mezszámot választotta.

Januzaj 2013 augusztusában mutatkozott be a Manchester Unitedben, a „vörös ördögök” színeiben két és fél szezon alatt 50 mérkőzésen lépett pályára a Premier League-ben, összesen öt gólt szerzett. 2015 őszén a német Borussia Dortmundban szerepelt, a legutóbbi idényt pedig az élvonalból kieső Sunderlandnél töltötte, szintén kölcsönben, és 25 bajnokin egyszer sem talált be.

A Manchester United sok sikert kívánt a fiatal játékosnak, aki hatszor szerepelt a belga válogatottban.




 

Legfrissebb hírek

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
5 órája

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
13 órája

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
15 órája

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
19 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00
Ezek is érdekelhetik