Felkészülés: szebbnél szebb gólok – a Chelsea simán legyőzte az Arsenalt

Vágólapra másolva!
2017.07.22. 15:45
null
Michy Batshuayi ismét bebizonyította, lehet rá számítani (Fotó: AFP)
A Premier League-ben címvédő Chelsea labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–0-ra legyőzte az Arsenalt a pekingi Madárfészek Stadionban.

Még mielőtt a Chelsea megkezdte volna a gólgyártást, elveszítette Pedrót, akit az Arsenal kapusa, David Ospina brutálisan letarolt a tizenhatos vonalánál – de mivel az „ágyúsok” kolumbiai kapusa a labdát is eltalálta, a játékvezető nem fújt a sípjába. A spanyol támadót az eset után lecserélték, majd kórházba szállították, ahol agyrázkódást diagnosztizáltak nála.

Az angol bajnoki címvédő az első félidő hajrájában gólokkal büntetett: a 40. percben Willian csavart a bal alsó sarokba a kapufa segítségével Nacho Monreal mellől, majd Michy Batshuayi helyezett a kapu jobb oldalába szép mozdulattal.

WILLIAN, 0–1

BATSHUAYI, 0–2

A második játékrész elején egy hosszú indítást követően Marcos Alonso csúnyán becsapta a bal szélen Alex Oxlade-Chamberlaint, laposan középre játszott Batshuayihoz, aki a léc alá emelt. A Chelsea a rendes játékidőt figyelembe véve tíz perc alatt rámolt be hármat, és döntötte el a mérkőzést.

BATSHUAYI, 0–3

A folytatásban Arsene Wenger és Antonio Conte is sokat cserélt, mindkét csapatban lehetőséget kaptak a fiatalok, de újabb gól már nem született. A Chelsea magabiztosan megverte az Arsenalt, amellyel augusztus 6-án már tétmeccsen, az angol Szuperkupáért csap össze.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Arsenal–Chelsea 0–3 (0–2)
Peking,
Madárfészek Stadion.
ARSENAL: Ospina (E. Martínez, 76.) – Maitland-Niles (Kolasinac, a szünetben), Mertesacker (Elneni, a szünetben), Monreal (Koscielny, a szünetben) – Oxlade-Chamberlain (Nelson, 69.), Ramsey (Willock, 69.), Xhaka (Coquelin, a szünetben), Bramall (Welbeck, a szünetben) – Özil (Malen, 76.), Iwobi – Lacazette (Giroud, a szünetben)
CHELSEA: Courtois (Caballero, a szünetben) – Azpilicueta (K. Scott, 83.), David Luiz (Christensen, 80.), Cahill (Clarke-Salter, 80.) – Moses (Tomori, 73.), Fabregas (Kalas, 82.), Kanté (Pasalic, 81.), M. Alonso (Kenedy, 69.) – Willian (Baker, 74.), Batshuayi (Rémy, 71.), Pedro (Boga, 29.)
Gólszerző: Willian (40.), Batshuayi (42., 49.)

Legfrissebb hírek

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

„Az angolok sem istenek!”, avagy az MTK-FTC vegyes csapat Arsenal elleni bravúrja lenyűgözte Budapestet

Népsport
2025.07.23. 10:16

Szóban megállapodott Gyökeresről az Arsenal és a Sporting – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.22. 16:19
Ezek is érdekelhetik