PL: egy nap, két játékos, 55 millió euró – holland válogatott is érkezett

Vágólapra másolva!
2017.06.16. 07:06
null
Davy Klaassen öt évre írt alá (Fotó: Everton)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton pár órával Jordan Pickford szerződtetését követően bejelentette az Ajax holland válogatott középpályása, Davy Klaassen érkezését is.

 

A liverpooli klub 27 millió eurót fizet az Ajaxnak a 24 esztendős holland futballistáért, aki öt évre szóló megállapodást írt alá új együttesével.

A 14 válogatott mérkőzésén négyszer betaláló Klaassen 2011-ben, 18 évesen debütált az Ajax felnőttgárdájában. Az amszterdamiak színeiben 163 tétmeccsen 49 gólt szerzett, és az elmúlt két szezonban már ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

„Néhány hete már beszéltem Ronald Koemannal az Evertonról. Személyesen szerettem volna meggyőződni, hogy valóban ez a megfelelő klub számomra, és kijelenthetem, hogy már az érkezésem első pillanatától kezdve jól érzem itt magam. Nem volt könnyű elhagyni az Ajaxot, de úgy vélem, ez jó döntés volt számomra, alig várom, hogy elkezdődjön az itteni pályafutásom” – mondta Klaassen az Everton hivatalos oldalának.

Davy Klaassen az Everton második nyári igazolása, nem sokkal előtte a világ harmadik legdrágább kapusának, Jordan Pickfordnak a szerződtetését jelentette be a klub.

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
3 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
14 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
16 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
18 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:28

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:58

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37
Ezek is érdekelhetik