MU: 60 milliós ajánlatot utasítottak el De Geáért – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.01. 08:55
null
David de Gea egyelőre nem köszön el az MU-tól (Fotó: AFP)
A Sky Sports megbízható forrásokra hivatkozva úgy értesült, hogy a Manchester United elutasította a Real Madrid 60 millió fontos ajánlatát, melyet David de Geáért tett a spanyol klub.

 

De Gea 2015 nyarán percekre volt a távozástól, akkor azonban a transzferhez szükséges papírokat valamelyik klub nem küldte el idejében, ezért a kapus maradt a manchesteri együttesnél, és ha már így tett, 2019-ig meghosszabbította szerződését a klubbal.

Az azóta eltelt időszakban több alkalommal is szóba hozták a Reallal, tényleges lépés azonban nem történt a fővárosiak részéről – egészen mostanáig. A Sky Sports ugyanis arról számolt be, hogy Florentino Pérezék megtették első, 60 millió fontos ajánlatukat, amit viszont elutasított az MU. Az angol portál forrására hivatkozva hozzáteszi, a 26 esztendős futballista jelenleg boldog a Unitednél, és nem tervezi a váltást, ezért a Real Madridnak nem lesz könnyű dolga, ha valóban meg akarja szerezni.

David de Gea 2011 nyarán az Atlético Madridtól szerződött az MU-hoz. Az angol klubbal – melynek színeiben több mint 200 tétmérkőzésen szerepelt eddig – nyert bajnoki címet, FA-kupát, Ligakupát, Európa-ligát és három alkalommal angol Szuperkupát (Community Shield).

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 22:34

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:44

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik