MU: 50 milliót bukhatnak az Európa-liga döntőjén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.17. 15:26
null
Sokba kerülhet az elbukott El-döntő az MU-nak (Fotó: AFP)
Nagy a tét az angol élvonalbeli Manchester United labdarúgócsapatának a május 24-i, Ajax elleni Európa-liga-döntőn: ha az amszterdamiak nyerik meg a finálét, a „vörös ördögök" 50 millió fonttal szegényebbek lesznek. Ráadásul a Stockholmban rendezendő mérkőzés az egyetlen esélye José Mourinho együttesének, hogy kivívja a Bajnokok Ligája-szereplést a következő szezonra.

 

 

A Manchester United tíz évre szóló, 750 millió fontos szerződést kötött az Adidasszal, ám a kontraktusnak van egy záradéka, mely szerint ha sorozatban kétszer nem jut be a csapat a Bajnokok Ligájába, 21 millió fontos „büntetés" lép életbe. Továbbá a kvalifikáció a legrangosabb európai kupasorozatba 30 millió fontot érne az MU-nak, így ha elveszíti az Európa-liga döntőjét, összesen mintegy 50 millió fontról mondhat le.

Az Adidas által meghatározott 21 millió fontos záradék a szezononkénti 70 millió fontból kerülhet levonásra. De nem egy összegben: először levonna a sportszergyártó 4.2 millió fontot, hogy fedezze az első két évet, majd a hátralévő nyolc esztendőben 2.1 millió fontot évente.

Cliff Baty, a Mancheter United pénzügyi szakértője a BBC-nek elmondta: a Bajnokok Ligájában 40-50 millió fontos profitot tudna termelni az MU, ezzel szemben az Európa-ligában csak 15-20 millió fontot.

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
15 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
15 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
16 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21
Ezek is érdekelhetik