Man. City: Gabriel Jesus már tavasszal visszatérhet?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.04. 12:11
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City támadója, Gabriel Jesus a lábközépcsonttörésből való felépülését követően elkezdte az edzéseket, és van rá esélye, hogy akár már a tavasszal visszatérjen tétmérkőzésen.

Korábban a csapat menedzsere, Pep Guardiola úgy nyilatkozott, miszerint Gabriel Jesus nagy valószínűséggel kihagyja a szezon hátralévő részét, a támadó azonban gyorsabban gyógyul a vártnál. Hétfőn már az edzéseket is elkezdhette, így van rá esély, hogy még ebben az idényben pályára léphet tétmérkőzésen.Pep Guardiola úgy nyilatkozott, miszerint Gabriel Jesus nagy valószínűséggel kihagyja a szezon hátralévő részét, a támadó azonban gyorsabban gyógyul a vártnál. Hétfőn már az edzéseket is elkezdhette, így van rá esély, hogy még ebben az idényben pályára léphet tétmérkőzésen.

A hatszoros válogatott játékost télen vásárolta meg a manchesteri klub a brazil Palmeirastól. Angliai bemutatkozása remekül sikerült, öt mérkőzésen három gólt szerzett, mielőtt a Bournemouth elleni, február 14-ei bajnokin lábközépcsonttörést szenvedett volna.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
16 órája

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
17 órája

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik