PL: Az MU-nak van a legerősebb kerete a bajnokságban – Conte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.10. 20:57
Antonio Conte, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea menedzsere úgy véli, a rivális Manchester Unitednek (és a Manchester Citynek) van a legerősebb kerete a PL-ben.

Hétfőn a „kékek” épp a Manchester Unitedet fogadják az FA-kupa negyeddöntőjében, Antonio Contét ennek apropóján kérdezték az újságírók, mit gondol José Mourinho gárdájáról.Antonio Contét ennek apropóján kérdezték az újságírók, mit gondol José Mourinho gárdájáról.

„Októberben is nagyszerű volt az MU, akárcsak most. Mourinho együttesének, valamint a másik manchesteri csapatnak, a Citynek van a legerősebb kerete az angol bajnokságban, ez kétségtelen – mondta a Chelsea olasz menedzsere. – Nagyszerű játékosai vannak az MU-nak, igazán kemény összecsapás lesz a hétfői. Mi viszont most könnyebb helyzetben vagyunk, mint a szezon elején, hisz március van, s még mindig vezetjük a bajnokságot, ez megnyugvást jelent.”

„Tudatosan játszik a csapat, ezt mutatja a teljesítményünk is. Nagyon kemény meccs vár ránk egy rendkívül erős együttes ellen. A legfontosabb, hogy a játékosaim kellően koncentráltak legyenek a találkozóra.”

Conte a nyilatkozata végén azért kicsit odaszúrt Mourinhónak, s úgy fogalmazott: „Ha engem kérdeznek, akkor nem ezekkel az »elmejátékokkal«, trükkökkel lehet megnyerni a mérkőzéseket.”

MÁRCIUS 13., HÉTFŐ

ANGOL FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

20.45: Chelsea–Manchester United (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
12 órája

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
15 órája

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
17 órája

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
18 órája

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
19 órája

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
20 órája

Drasztikusabb fellépést ígérnek a tizenhatoson belüli lerántások ellen a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02
Ezek is érdekelhetik