Leicester City: PL-győztes honfitárs lehet Ranieri utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.24. 11:02
null
Roberto Mancini 2012-ben a Manchester Cityvel megnyerte a PL-t (Sky Sports)
A Sky Sports értesülései szerint Roberto Mancini veheti át a Leicester City irányítását. Mint ismert, a PL-címvédő csütörtök este menesztette Claudio Ranieri menedzsert.

 

A Sky Sports úgy tudja, hogy a Leicester City első számú kiszemeltje a menedzseri pozíció betöltésére a Manchester Cityvel 2012-ben bajnokságot nyerő Roberto Mancini. Bár a hírek szerint mással is kapcsolatban állnak a „rókák” vezetői, az angol fogadóirodáknál is az olasz szakember kinevezése a legesélyesebb.

Mancini a Fiorentina, a Lazio és az Internazionale irányítása után három és fél szezonon keresztül a Manchester City menedzsere volt. Az 52 éves tréner 2016 augusztusában fejezte be második milánói küldetését, azóta nincs csapata. Érdekesség, hogy Mancini 2001-ben még játékosként egy hónapig szerepelt a Leicester Citynél.

Ugyancsak a Sky Sports tudta meg, hogy a csapat tulajdonosa, Aiyawatt Srivaddhanaprabha a szerdai, Sevilla ellen 2–1-re elveszített Bajnokok Ligája-mérkőzés után összeült a csapat idősebb játékosaival, akik elmondták neki, hogy ők sem elégedettek Ranierivel. Bár a döntést a tulaj hozta meg, alighanem erősen közrejátszott ez is a döntésben.

SZAVAZÁS

A PL-címvédő Leicester City menesztette a klubbal bajnoki címet szerző menedzsert, Claudio Ranierit. Ön szerint jó döntést hoztak?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Ismét kapott gól nélkül nyert az Arsenal, kikapott a City

Angol labdarúgás
57 perce

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
10 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
21 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
22 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:57

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:28

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37
Ezek is érdekelhetik