MU: nem bírta tovább a kritikát, átoperáltatta az arcát – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.02. 15:12
Tung Fang-csóra vélhetően csak a legfanatikusabb Manchester United-drukkerek emlékeznek, a kínai „csodaigazolás” ugyanis egyetlen bajnokin lépett pályára a „vörös ördögöknél”, majd távozott is. A pályafutása ezt követően sem ívelt felfelé, ami egészen bizarr végkimenetelhez vezetett.

A kínai játékos 2004 januárjában szerződött Manchesterbe, ahol azonban finoman szólva nem találta a helyét. Játszott kölcsönben Belgiumban, valamint a tartalékoknál Manchesterben is, de a „nagyoknál” csupán egyetlen bajnoki jutott neki.

Tung végül 2008-ban intett búcsút Angliának, és egy rövid lengyel, portugál és örmény kitérőt követően hazatért, ám Kínában sem talált magára, így 2014-ben, mindössze 29 évesen visszavonult.

Tung Fang-csóra vélhetően csak a legfanatikusabb Manchester United-drukkerek emlékeznek (Fotó: Twitter)
Tung Fang-csóra vélhetően csak a legfanatikusabb Manchester United-drukkerek emlékeznek (Fotó: Twitter)

A kínai játékost hazájában megváltóként tisztelték, mikor aláírt a Manchester Unitedhez, ám mikor csődöt mondott, folyamatosan kritizálták és szidták.

A zaklatással olyan messzire mentek a szurkolók, hogy a Marca beszámolója szerint most átesett egy plasztikai műtéten a játékos, hátha így nem ismernek rá, és végre békén hagyják.




Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40

Vlahovics csak a legjobbakhoz igazolna, de ki fizet érte eleget?

Olasz labdarúgás
2025.09.19. 10:51
Ezek is érdekelhetik