PL: a fél világ rajta röhögött, most Angliába igazolt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.28. 13:45
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham Unitednél folytatja a pályafutását az olasz válogatott támadója, Simone Zaza – adta hírül a londoniak hivatalos honlapja.

A 25 éves futballista a hírek szerint heti 60 ezer fontot keres majd új csapatában, ám egyelőre csak kölcsönbe érkezik a Juventustól. A „kalapácsosok” most ötmillió euróért (1.55 milliárd forint) szerezték meg, és meghatározott – de nem közölt – meccsszám esetén további 20 milliót fizetnek a Juvénak a megállapodás értelmében a szezon végén.

„Szeretném megköszönni a klubnak és a szurkolóknak, hogy itt lehetek. Új élményekkel akartam gazdagodni és azt gondolom, hogy jól döntöttem. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen szép stadionban játszhatok, éreztem a szurkolók szeretetét is, és ezek elég nagyban befolyásolták a döntésemet. Jobb játékos szeretnék lenni, és tudom, hogy a West Hamnél ezt sikerül bebizonyítanom. Sajnos az Európa-liga csoportkörébe nem jutottunk be, de remélem, hogy sokat segíthetek a csapatnak” – mondta a klub hivatalos honlapjának Simone Zaza.

A 14-szeres válogatott támadó az előző idényben 19 bajnokin lépett pályára a Juventusban, és öt gólt ért el. A nyári franciaországi Európa-bajnokságon tagja volt a negyeddöntőben búcsúzó olasz válogatottnak, a németek elleni szétlövésben rúgott rossz tizenegyese pedig legendássá vált.

Érdekesség, hogy Zaza még a Juve mezében szerzett győztes gólt a West Ham elleni felkészülési mérkőzésen augusztus 7-én.

Simone Zaza a szezon végéig a West Ham Unitedben folytatja (Fotó: whufc.com)
Simone Zaza a szezon végéig a West Ham Unitedben folytatja (Fotó: whufc.com)

Legfrissebb hírek

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
14 órája

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„A jó nem elég jó, itt a 10/10-es teljesítmény az elvárás” – Arne Slot a bajnoki rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.14. 10:49

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Arne Slot: A tizenegyespárbajnál csak a sorrendet kellett eldöntenünk, nem volt zavaró tényező

Angol labdarúgás
2025.08.10. 21:08

Tizenegyespárbaj után a Crystal Palace nyerte meg az angol Szuperkupát

Angol labdarúgás
2025.08.10. 18:16
Ezek is érdekelhetik