Anglia: Telki csodás, a Paks a mi szintünk – edző az angol 4-ből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.14. 08:59
Mérleget vont egyhetes telki edzőtáborozásáról az angol negyedosztályú Luton Town menedzsere. Hallottunk szépet és kevésbé szépet is tőle.

„Egy remekülfelépített futball-, illetve sportközpontban készülhettünk, nagyon tartalmas hetünk volt. A csapatépítő része is jól működött, Budapest csodálatos. A legjobb mégis az volt az egészben, hogy sérülés nélkül sikerült lehoznunk az alapozást. Minden csodálatos volt, ezer hálával tartozunk a Globallnak” – mondta Nathan Jones a klub honlapján.

Az angol negyedosztály küzdelmeit az előző idényben a 11. helyen záró klub szombaton 0–0-s döntetlent játszott a Pakssal, Jones erről is beszélt.

„Nagyon jó meccset játszottunk a magyar élvonalban szereplő Pakssal, éppen beleillett a felkészülésünkbe. Jó tesztmeccs volt, pont azt tudtuk gyakorolni, amit szerettünk volna a védekezésben. Ideálisan jött ki, jól tartották a labdát, így gyakorolhattuk a visszaállt védekezést és a letámadást is. A Paks egyenlő partner volt ebben, épp a mi szintünk, sőt szerintem jobbak is voltunk, csak a végén hoztak össze egy-két helyzetet” – mondta a menedzser.

Legfrissebb hírek

Már nem százszázalékosak Andorra ellen az észtek

Minden más foci
2025.09.09. 20:23

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
2025.08.23. 18:01

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30
Ezek is érdekelhetik