Anglia: a magyarokat sokkoló csatár nagy bajba kerülhet

Vágólapra másolva!
2016.07.29. 17:17
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) fogadási csalással vádolta meg az élvonalbeli bajnokság 2015–2016-os szezonjának végén kieső Norwich City északír támadóját, Kyle Laffertyt.

Állítólag az északír futballista – aki 2015. szeptember 7-én a magyar válogatott elleni belfasti Európa-bajnoki selejtező 93. percében egyenlített – február 20-án fogadott egy mérkőzésre. A szövetség egyelőre nem nevezte meg a találkozót.

„Az FA kötelességszegés miatt eljárást indít Kyle Lafferty ellen. A játékos február 20-án egy mérkőzés végeredményére fogadott. A szövetség E8-as szabályzati pontja kimondja, hogy tilos az FA által szervezett bármilyen eseményre történő fogadás. Laffertynek augusztus 5-éig van ideje reagálni a vádakra" – olvasható az angol szövetség közleményében.

A Norwich Citynek február 20-án nem volt mérkőzése, ugyanakkor a következő tétmeccsét a későbbi bajnok, Leicester City ellen játszotta idegenben február 27-én. Viszont a csatár január 9-e és március 24-e között nem lépett pályára a „kanáriknál", ráadásul március végén kölcsönadták a másodosztályú Birmingham Citynek.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Szoboszlai a forduló játékosa lehet a PL-ben, a munkabírását dicsérik Angliában – videó

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:51

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Enzo Fernández és Joao Pedro vezérletével nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.08.30. 15:34

Az Arsenal ellen is jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.08.30. 10:18

„Csak energiát akartam vinni a játékba”– Anthony Gordon elnézést kért a piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.08.26. 09:41

Arne Slot: Az, hogy védőként ilyen teljesítményt nyújtott, sokat elárul Szoboszlai mentalitásáról

Angol labdarúgás
2025.08.26. 07:33
Ezek is érdekelhetik