Liverpool: nyolc évig játszott Angliában, 31 évesen befejezte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.09. 13:14
null
Daniel Agger 31 éves korában befejezte a pályafutását (Fotó: Action Images, archív)
Bejelentette a visszavonulását Daniel Agger, a Liverpool korábbi középhátvédje. A dán válogatott futballista 31 évesen döntött úgy, hogy szögre akasztja a stoplist.

 

A belső védő a Bröndbyben kezdte a pályafutását, majd 2006 januárjában a Liverpoolhoz szerződött. Az angol csapat színeiben minden sorozatot figyelembe véve 232 mérkőzésen lépett pályára, és 14 gólt szerzett. A dán válogatottban 75 fellépésén 12 találatot jegyzett.

A „vörösöknél” eltöltött nyolc és fél évet követően visszatért nevelőegyesületéhez, a Bröndbyhez, amelyben a legutóbbi két szezonban 43 bajnoki meccsen kapott lehetőséget.

„Szomorú vagyok, de jó döntést hoztam azzal, hogy befejezem. Büszke vagyok a pályafutásomra” – írta Agger a Twitteren.

 



 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
23 órája

Női kézi: hadjáratot indítottak a fehér sortok ellen a dánok

Kézilabda
2025.10.21. 10:33

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53

Az öltöző túl kicsi, a kapu túl nagy volt – furcsa problémákba ütköztek a dánok Zalaegerszegen

Foci vb 2026
2025.10.10. 11:42
Ezek is érdekelhetik