Anglia: Wenger az első számú jelölt a válogatott élére – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.06.29. 08:00
Szigetországi sajtóértesülések szerint Arsene Wenger az első számú jelölt arra, hogy átvegye Roy Hodgson helyét az angol labdarúgó-válogatott megüresedett szövetségi kapitányi pozíciójában, miután a csapat már a nyolcaddöntőben elbúcsúzott az Európa-bajnokságtól Izland ellen.

A dailystar.co.uk szerint az Arsenal francia menedzsere Gareth Southgate-tel az oldalán veheti át a „háromoroszlánosok” irányítását. A honlap szerint Claudio Ranieri és Brendan Rodgers neve is a jelöltek között szerepel.Claudio Ranieri és Brendan Rodgers neve is a jelöltek között szerepel.

„Arsene jól ismeri a Premier League-et, az angol játékosokat, az angol médiát, az ország elvárásait – mondta Dan Ashworth, az angol Labdarúgó-szövetség (FA) technikai igazgatója. – Nem zárnám ki a lehetőségét, hogy ő veszi át az irányítást. Szeretnénk lezárni a kérdést a világbajnoki selejtezősorozat kezdetéig, de ha nem sikerül, van átmeneti tervünk is.”

Az átmeneti megoldás Gareth Southgate lehet, a Daily Mirror szerint egy évet kap a bizonyításra, ám ha mégis sikerül másik szövetségi kapitányt találni, akkor is szerephez jut a stábban. Az újság szintén Arsene Wengert és Claudio Ranierit jelöli meg mint lehetséges utód. Jamie Carragher, a Daily Mail szakértője ugyanakkor azt szeretné, hogy Jürgen Klinsmann legyen Roy Hodgson utódja.

A brit fogadóirodáknál Southgate a legesélyesebb a kapitányi posztra. Szintén alacsony a szorzó a Crystal Palace menedzsere, Alan Pardew, valamint az AFC Bournemouth trénere, Eddie Howe kinevezésére, míg Alan Shearer önjelölt utód, azt mondta, szívesen átvenné a válogatott irányítását.

Legfrissebb hírek

Későn ébredt a címvédő, a franciák nyerték a halálcsoport rangadóját a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 23:10

Íme a bizonyíték, hogy már 1300 éve is síeltek az emberek

Csupasport
2025.04.23. 18:21

Arsene Wenger nem hiszi, hogy az Arsenal megelőzi a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.02.17. 21:09

M4 Sport – Az Év Sportolója Gála: így köszöntötte Arsene Wenger az életműdíjas Bölöni Lászlót

Minden más foci
2025.01.14. 20:14

NL: aligha lesz magyar–angol osztályozó, Haalandékra nagyobb az esély

Minden más foci
2024.11.15. 10:13

Illusztris arc a lelátón

Foci Eb 2024
2024.06.21. 16:40

Mourinho tippelt az Eb-re, a győztest és a torna legjobbját is megnevezte

Foci Eb 2024
2024.06.12. 19:48

„Polgárháborús” helyzetet teremthet a Manchester City ügye

Angol labdarúgás
2024.06.07. 14:54
Ezek is érdekelhetik