Newcastle: két francia játékostól is megváltak

Vágólapra másolva!
2016.05.05. 14:39
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United csütörtökön bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Gabriel Obertannal és Sylvain Marveaux-val.

A francia futballisták megállapodása a nyáron lejárt volna a bennmaradásért küzdő klubnál, de aligha jutottak volna szóhoz a hátralévő időszakban, ezért ma közös megegyezéssel a búcsú mellett döntöttek a felek.

A 27 éves Obertan 2011 nyarán a Manchester Unitedtől érkezett, 77 tétmérkőzésen lépett pályára a newcastle-iaknál, de szeptember óta nem kapott lehetőséget. A 30 esztendős Marveaux szintén 2011-ben került oda, a Rennes-től, de ő csupán 57 összecsapáson játszott az együttes színeiben, és a 2014–2015-ös szezont kölcsönben a Guingampnál töltötte. A klubnál mindenki sok sikert kíván a két játékos további pályafutásához.

Legfrissebb hírek

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
19 órája

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
2025.10.05. 17:03

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 20:54

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

PL: ikszelt idegenben a Newcastle; emberelőnyben sem nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.21. 17:04

Marcus Rashford duplájával a Barcelona nyert a Newcastle vendégeként

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 22:59
Ezek is érdekelhetik