Chelsea: elképzelhető, hogy marad a brazil támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.26. 22:10
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) a 10. helyen végző Chelsea akár meg is tarthatja Alexandre Patót.

A 26 éves labdarúgó januárban érkezett kölcsönbe a Corinthianstól. Az egyezség úgy szólt, hogy Pato a szezon végéig marad Londonban, majd visszatér Brazíliába. A Goal felkereste Gilmar Velozt, a játékos ügynökét, hogy nyilatkozzon a 28-szoros brazil válogatott jövőjéről. Veloz elmondta, hogy még nem vették fel a kapcsolatot Antonio Contéval, a „kékek” új menedzserével, azonban hozzátette, hogy tudomásuk szerint az olasz szakember lehetőséget adna Patónak is.

Az ügynök elmondása szerint a klub sem közölt eddig semmilyen információt a játékossal. „Teljesen nyitottak vagyunk a folytatásra. A Chelsea-nek opciós joga van Pato megvásárlására, ha ettől elállnak, akkor egy új klubot keresünk” – mondta Veloz.

Pato mindössze 131 percet játszott tavasszal a bajnokságban. Egy alkalommal volt eredményes – az Aston Villa ellen.

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46
Ezek is érdekelhetik