PL: Adebayor csak nevet a hurrogó Arsenal-szurkolókon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.19. 21:10
Emmanuel Adebayor, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace csatára kinevette a hurrogó Arsenal-szurkolókat.

A 32 esztendős támadót hatalmas hurrogás fogadta a vasárnapi Arsenal–Crystal Palace (1–1) angol bajnoki mérkőzésen, ami Adebayor és korábbi klubja, az Arsenal szurkolóinak kapcsolatát ismerve közel sem meglepő.a vasárnapi Arsenal–Crystal Palace (1–1) angol bajnoki mérkőzésen, ami Adebayor és korábbi klubja, az Arsenal szurkolóinak kapcsolatát ismerve közel sem meglepő.

„Nem ez az első alkalom, hogy ellenfélként léptem pályára az Emiratesben. Hallhatták, a bemelegítésem alatt hurrogtak nekem, én viszont csak nevettem az egészen. Tisztában vagyok azzal, hol romlott el a kapcsolatom az Arsenal szurkolóival, azonban vannak olyan események az életben, amiket már nem tudsz megváltoztatni" – mondta az „ágyúsok” korábbi játékosa.

Adebayor három éven keresztül volt az Arsenal futballistája, azt követően játszott a Manchester Cityben, a Real Madridban és a Tottenhamben is.

 

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
1 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik