MU: Ibrahimovic érkezhet, de a svédnek van egy feltétele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.11. 15:38
A Sky Sports News úgy értesült, hogy Zlatan Ibrahimovic készen áll a szezon végén az angol Premier League-ben szereplő Manchester Unitedhez szerződni – amennyiben Louis van Gaal menedzser távozik a „vörös ördögöktől”.

A svéd klasszist az elmúlt időszakban többször is szóba hozták a Manchesterrel, és a hírek szerint Ibrahimovic nem is lenne ellenére a váltásnak, csupán egyetlen feltétele van: Louis van Gaal leváltása a mendzseri poszton.

Ez a jelenlegi körülmények alapján még akár meg is valósulhat, mivel az MU csak szenved Van Gaal irányítása alatt a mostani idényben, a bajnoki cím már a szezon korai szakaszában elúszott, a Bajnokok Ligája-szereplés elérése pedig nehéz feladatnak ígérkezik a manchesteriek számára.

Ibrahimovic szerződése a PSG-nél idén nyáron jár le, érdeklődőkből pedig nincs hiány, sajtóinformációk szerint az MU-n kívül a Chelsea, a Bayern München, a West Ham, sőt, egy kínai csapat is szívesen a soraiban tudná a 34 esztendős svéd támadót.A svéd klasszist az elmúlt időszakban többször is szóba hozták a Manchesterrel, és a hírek szerint Ibrahimovic nem is lenne ellenére a váltásnak, csupán egyetlen feltétele van: Louis van Gaal leváltása a mendzseri poszton.

Ez a jelenlegi körülmények alapján még akár meg is valósulhat, mivel az MU csak szenved Van Gaal irányítása alatt a mostani idényben, a bajnoki cím már a szezon korai szakaszában elúszott, a Bajnokok Ligája-szereplés elérése pedig nehéz feladatnak ígérkezik a manchesteriek számára.

Ibrahimovic szerződése a PSG-nél idén nyáron jár le, érdeklődőkből pedig nincs hiány, sajtóinformációk szerint az MU-n kívül a Chelsea, a Bayern München, a West Ham, sőt, egy kínai csapat is szívesen a soraiban tudná a 34 esztendős svéd támadót.

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
9 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34
Ezek is érdekelhetik