Aston Villa: legyőzte a halálos kórt, most visszatérne Petrov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.26. 14:42
Visszatérne az aktív labdarúgáshoz a bolgár Sztilijan Petrov, akinél 2012-ben diagnosztizáltak leukémiát.

A jelenleg 36 esztendős Petrov – aki 2006 és 2013 között az Aston Villánál szerepelt – elmondta, teljesen felépült, és szívesen segítené az angol élvonalból kiesett Aston Villát, hogy az visszajusson a Premier League-be.

A bolgár játékos összesen 209 tétmérkőzésen lépett pályára a Villa színeiben, 2008-tól már ő volt a csapatkapitány egészen 2013-ig, amikor betegsége miatt bejelentette visszavonulását.

Petrov elmondta, hogy hónapok óta a Villa utánpótláscsapatával edz.

„Készen állok rá, hogy visszatérjek a profi futballhoz – mondta Petrov. – Már jeleztem az Aston Villa vezetőinek, hogy a következő szezon előtti felkészülést a gárdánál kezdeném. Az elmúlt másfél évben rengeteget dolgoztam, hosszú utat tettem meg. Megkaptam az engedélyt arra, hogy az utánpótlás-együttessel készüljek, az elmúlt négy hónapban így is tettem. Túl vagyok néhány teszten, a kondícióm már majdnem olyan, mint amikor visszavonultam. Nagyon izgatott vagyok, és persze megértem, hogy az esélyek nem mellettem szólnak.”

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Remek gólokkal fordított és nyert az Aston Villa a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.10.19. 17:22

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08
Ezek is érdekelhetik