Anglia: a volt Chelsea-játékos elmondta az igazat, miért váltott

Vágólapra másolva!
2016.04.06. 12:15
A brazil Ramires januárban 25 millió fontért igazolt a Chelsea-ből a kínai labdarúgó-bajnokságban szereplő Csiangszu Szuninghoz. A szurkolók sokáig azt gondolták, hogy a középpályás csak a pénz miatt váltott, azonban Ramires az angol bulvárlapnak, a The Sunnak elmondta az igazságot.

„Az egyik ok, amiért elhagytam a Chelsea-t, az új edző érkezése volt. Amikor Guus Hiddink megjött, minden ok nélkül a partvonalon kívülre tett. Nem értettem, hogy miért, mert jól futballoztam, keményen harcoltam a csapatért, amelynek akkor ugye nehézségei voltak. Vagy engem nem kedvelt mint játékost, vagy a stílusomat, de nagyon hirtelen eldöntötte, nem adja meg a lehetőséget, hogy beverekedjem magam a csapatba. Az ő érkezése nagyon bonyolult volt számomra, csak nem tudom, miért. Talán mert ilyen a futball” – mondta Ramires, aki 2010-től idén januárig erősítette a londoniakat.Ramires, aki 2010-től idén januárig erősítette a londoniakat.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

Mohamed Szalah nem mondott le az Aranylabdáról

Angol labdarúgás
2025.05.19. 09:27

Az FA-kupadöntő kérdése: szerez-e gólt Erling Haaland?

Angol labdarúgás
2025.05.17. 07:47

A Chesterfield legyőzésével egy lépésre a League One-tól a Walsall

Angol labdarúgás
2025.05.16. 23:21

Kevin De Bruyne Olaszországban folytathatja, rábólintott a Napolira – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.12. 18:54

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
2025.05.04. 08:27

Hazai pályás vereségével nagy esélyt szalasztott el a Nottingham

Angol labdarúgás
2025.05.01. 22:23
Ezek is érdekelhetik