Man. United: heti 200 millióval csábítják Rooneyt Kínába?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.12. 08:53
A kínai liga egyre merészebb terveket sző. Azok után, hogy a télen megállás nélkül érkeztek a kifejezetten jó nevű játékosok is, most Wayne Rooneyra vethetik ki a hálójukat az ázsiaiak.

Sven-Göran Eriksson, a Sanghaj SIPG vezetőedzője szerint ugyanis a Manchester United angol válogatott támadója lehet a legújabb nagy fogás.

Angol lapok szerint ráadásul nem is aprózná el az egyik kínai klub, ugyanis heti 500 ezer fontos, átszámítva 200 millió forintos fizetéssel csábítaná magához az MU történetének legeredményesebb csatárát.

A hírek szerint évi nettó 15 millió fontot kereső svéd szakember szerint azonban nemcsak Rooney, hanem Cristiano Ronaldo és Lionel Messi is kiköthet Kínában.

„Ki ne akarná Rooneyt? Ugyanakkor elég biztos vagyok benne, hogy nem akarja elhagyni a Manchester Unitedet. Legalábbis egyelőre – mondta Eriksson. – Előbb vagy utóbb olyan neveket látunk majd ebben a ligában, mint Cristiano Ronaldo, Messi és Rooney. Ilyen szintű klasszisokat.”

Rooney egyébiránt a manchesterieknél sem keres rosszul, heti 300 ezer eurót tehet zsebre.

Legfrissebb hírek

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
3 órája

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48
Ezek is érdekelhetik