Liverpool: „Carragher sz.r, Gerrard meg megölte a klubot!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.25. 15:46
null
Dioufnak nincsenek szép emlékei Liverpoolról – sem… (Fotó: Reuters)
El Hadji Diouf pályafutása során összesen 11 futballcsapatnál fordult meg, és nem azért váltott ilyen gyakran, mert annyira kelendő volt. Egyszerűen balhéi miatt sehol sem tudták elviselni néhány évnél tovább. A szenegáli többek közt a Liverpoolban is megfordult, amelyben szintén nem váltotta meg a világot. Most pedig elmondta véleményét az együttesről…

Diouf 2002 és 2005 közt „erősítette” a liverpooliakat, és ahány évet játszott a „vörösöknél”, pont annyi gólt is szerzett: hármat – 69 meccsen. Most elárulta, nem vele, a csapattal volt a gond.

„Az egész csapat borzalmas, mindig is az volt. Jamie Carragher egy nagy rakás sz.r volt. A különbség köztünk, hogy ő sz.r, én pedig világklasszis játékos vagyok. Ráadásul fogadok, hogy az a szemét ír egy könyvet, amelyben engem szid majd. Hát, az én könyvemben egy mondat se lesz róla! Az az ember egy ki…ott vesztes” – kezdte összeszedett elemzését Diouf a So Footnak.

„Steven Gerrad meg a másik… Ahhoz képest, amit én Szenegálért tettem, semmi, amit Gerrard nyújtott az angol válogatott vagy a Liverpool mezében. A Chelsea elleni elcsúszásával egyszerűen megölte a csapatot. Nem véletlen, hogy sosem nyernek bajnoki címet…” – tette hozzá Diouf, aki legutóbb Malajziában futballozott.

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
11 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
12 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
13 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25
Ezek is érdekelhetik