FA-kupa: a Derbyt legyőzte, továbbjutott az MU

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.29. 22:49
null
Mata és Rooney is betalált (Fotó: Action Images)
A Manchester United bejutott az FA-kupa ötödik fordulójába, miután 3–1-re nyert a Derby County vendégeként.

Az utóbbi időszakban ismét futballistának létszó Wayne Rooney gyönyörű góllal szerezte meg a vezetést, igaz, néhány másodperccel korábban mintha lesen helyezkedett volna. Aztán viszont parádésan Priskinezett a hosszúba – a találkozó 16. percében vezetett a Manchester United.

Az angol támadó 2016-ban három idegenbeli mérkőzésén is betalált. Annyiszor, ahányszor tette ezt az egész 2015-ös naptári évben.

A Derby County 1987 óta nem győzte le az FA-kupában az MU-t, de a 37. percben úgy tűnt, hogy ezúttal lehet esélye a kiscsapatnak. George Thorne ugyanis középen szépen vette át a labdát, és helyezte azt a jobb kapufa mellé.

A második játékrész közepén ismét megszerezte a vezetést a Manchester United: Daley Blind érkezett középen, s passzolta a labdát a bal alsóba. Majd szintén egy ballábas játékos, Juan Mata lőtt gólt kapásból Martial önzetlen előkészítése után.

Louis van Gaal a mérkőzés előtt úgy nyilatkozott, hogy, ha most kikap csapatával, akkor lehet, hogy tényleg kirúgják. A Manchester United menedzserének az állását megmentették a játékosok – egyelőre.

ANGOL FA-KUPA
4. FORDULÓ
Derby County (II.)–Manchester United (Tv: Sport1) 1–3
(Thorne 37., ill. Rooney 16., Blind 65., Mata 83.)

Legfrissebb hírek

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Amorim a negyedosztályú ellenfél elleni kupabúcsú után: A jobb csapat győzött!

Angol labdarúgás
2025.08.28. 08:00

Milyen meccs volt ez?! A negyedosztályú Grimsby Town maratoni tizenegyespárbaj végén búcsúztatta a Manchester Unitedet!

Angol labdarúgás
2025.08.27. 23:29
Ezek is érdekelhetik