MU: „Ferguson azt mondta, 99 százalék, hogy CR visszatér”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.02. 12:06
null
Ferguson biztos volt benne, hogy Cristiano Ronaldo visszatér. Aztán máshogy alakult… (Fotó: Reuters)
Patrice Evra, a Manchester United korábbi (a Juventus jelenlegi) labdarúgója elmondta, Sir Alex Ferguson a visszavonulása előtt közvetlenül azt mondta, még évekig marad az Old Traffordon, és 99 százalékig biztos benne, hogy Cristiano Ronaldo visszatér.

„Emlékszem, két héttel azelőtt beszéltünk, hogy bejelentette a visszavonulását – idézte fel emlékeit Evra. – Azt mondta nekem, még öt évig itt lesz, ennek pedig nagyon örültem, motivált voltam. Évről évre fiatalabbnak nézett ki, hihetetlen volt!”

„Még azt is mondta, kilencvenkilenc százalékig biztos benne, hogy Cristiano Ronaldo visszatér. Erre azt válaszoltam, »Wow, ezzel visszatérünk az elitbe, ismét megnyerhetjük a Bajnokok Ligáját!«.”

Mint ismert, Ferguson sógornője, Bridget Robertson (aki felesége, Cathy ikertestvére volt) halála miatt fejezte be az edzősködést. A skót szakember így azt az ígéretét nem tudta beváltani, ahogy a portugál sem tért vissza az Old Traffordra.

„Mindenki tudja, mi történt utána. Tudják, milyen érzés az, amikor elveszettnek érzed magad, és azt gondolod, összeomlott a világod? Igazi trauma volt ez a számomra.”

A Manchester United a következő szezonban David Moyes vezetésével a hetedik helyen végzett, a francia balhátvéd pedig a Juventushoz igazolt.

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
10 órája

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Amorim a negyedosztályú ellenfél elleni kupabúcsú után: A jobb csapat győzött!

Angol labdarúgás
2025.08.28. 08:00
Ezek is érdekelhetik