PL: az MU kapusa egy hónappal ezelőtt még nem ezt mondta…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.06. 16:51
Sergio Romero, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United kapusa elfogadja, hogy második számú kapus lett David de Gea maradásával, pedig egy hónappal ezelőtt még igencsak másképp állt a helyzetéhez.

Szeptember elején – amikor kiderült, hogy De Gea mégsem megy a Real Madridhoz – Romero ezt mondta a helyzetéről:Romero ezt mondta a helyzetéről:

Nem gondolom, hogy elveszett volna az első számú pozícióm, de azt sem, hogy kiszoríthatatlan vagyok. Érzem a szakmai stáb bizalmát” – mondta szeptember elején Romero, azóta azonban már megváltozott a véleménye.

„Amikor lehetőséget kaptam, megpróbáltam élni vele. Miután kiderült, hogy De Gea hosszabbít, egyértelmű volt, ismét ő lesz a csapat kapusa, hiszen kiharcolta a helyét az előző években. Az edző beszélt velem, és teljesen megértem a helyzetem” – látja most a helyzetét az argentin kapus, aki az MU első hat meccsét végigjátszotta, azóta egy percet sem kapott.

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
4 órája

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Amorim a negyedosztályú ellenfél elleni kupabúcsú után: A jobb csapat győzött!

Angol labdarúgás
2025.08.28. 08:00
Ezek is érdekelhetik