MU: „Van Gaal nem akar nyerni, nem szívesen játszanék itt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.29. 18:56
Paul Scholes, a Manchester United korábbi kiváló középpályása kritizálta Louis van Gaalt, az együttes jelenlegi menedzserét, amiért túlzottan óvatos futballt játszat a csapatával. A jelenleg szakkommentátorként dolgozó Scholes ugyanakkor védelmébe vette Wayne Rooneyt.

A Manchester United a legutóbbi három tétmérkőzésén csak egy gólt szerzett, a Middlesbrough-val szemben pedig kiesett az angol Ligakupából. Paul Scholes elmondta a véleményét a látottakról.a Middlesbrough-val szemben pedig kiesett az angol Ligakupából. Paul Scholes elmondta a véleményét a látottakról.

„A játékosok nem elég kreatívak és nem vállalnak kockázatot. Úgy tűnik, Van Gaal nem akarja, hogy nyerjen a csapat, ilyen felfogás mellett én nem szívesen játszanék. Az ugyanakkor tény, hogy egyik együttes sem szívesen találkozik a Manchester Uniteddel, mert nagyon szervezetten védekezik” – mondta Scholes.

Az MU mezében 718 mérkőzésen pályára lépő korábbi futballista megvédte Wayne Rooneyt, aki a legutóbbi hat meccsén csak egyszer volt eredményes.

„A helyszínen tekintettem meg a manchesteri derbit, Rooney szenzációsan helyezkedett, de nem volt, aki kiszolgálja. Borzasztóan idegesítő lehet, az ember ilyenkor a haját ki tudná tépni” – vélekedett Scholes.

A korábbi angol válogatott labdarúgó hozzátette, Ruud van Nistelrooy, Andy Cole, Dwight Yorke és Teddy Sheringham személyében kiváló csatárokkal játszott együtt, de ilyen taktika mellett egyikük sem tudna érvényesülni.

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
10 órája

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Amorim a negyedosztályú ellenfél elleni kupabúcsú után: A jobb csapat győzött!

Angol labdarúgás
2025.08.28. 08:00
Ezek is érdekelhetik