MU: Ferguson elárulta, mi volt karrierje legnagyobb hibája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.15. 09:44
null
Ferguson szerint hiba volt idejekorán bejelenteni visszavonulását (Fotó: Action Images)
Sir Alex Ferguson, a Manchester United korábbi menedzsere elárulta, karrierje legnagyobb hibája az volt, hogy a 2001–2002-es szezon elején bejelentette, az idény végén visszavonul.

„Karrierem legnagyobb hibája az volt, hogy a 2001–2002-es szezon előtt bejelentettem a visszavonulásom – mondta Ferguson az ESPN-nek. – Azt hiszem, sokan elkezdtek lazítani és azt mondták, »Ó, a menedzser úgyis távozik…«, de amikor januárban meggondoltam magam, újra a Uniteden kezdtem el gondolkodni és azon, hogyan juthatnánk vissza a csúcsra.”

Ferguson akkor és utána több alkalommal is kacérkodott a visszavonulás gondolatával, ám 2013-ig mindig meggondolta magát. Két évvel ezelőtt 38 trófea megszerzése után intett búcsút a kispadnak.

Akkor éppen nem volt tervben a visszavonulása, az élet azonban mégis úgy hozta, hogy így kellett döntenie. Sógornője, Bridget Robertson (aki felesége, Cathy ikertestvére volt) halála miatt fejezte be az edzősködést.

„Ezután történt, hogy Wayne Rooney és Cristiano Ronaldo a klubhoz jött, és újra kellett építeni a csapatot. A fiataloktól a megfigyelőhálózatig, mindenki elaludt egy kicsit. Onnantól kezdve azonban szép idők következtek, elég csak megnézni, hány bajnoki címet szereztünk. A Manchester Unitednél rá vagy kényszerülve, hogy trófeákat nyerj.”

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56
Ezek is érdekelhetik