Chelsea: esik az odds, ő az esélyes Mourinho pótlására?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.30. 10:47
A szigetországi lapokban tovább folyik a találgatás arról, hogy Roman Abramovics Chelsea-tulajdonos kiket szemelt ki az egyre kellemetlenebb helyzetben lévő José Mourinho helyettesítésére a londoni labdarúgócsapat menedzseri székében. A versenyben jó helyen áll Brendan Rodgers is.

Belfastban kiemelt figyelemmel kísérik Brendan Rodgers pályafutását, úgyhogy ne szaladjunk el a Belfast Telegraph információja mellett, amely szerint a Liverpooltól nemrég menesztett északír edző is ott található Abramovics jelöltjei között.

Nemrégiben az Aston Villával is hírbe hozott Rodgers dolgozott már a londoni csapatnál, Mourinho hívta az ifjúsági csapat menedzserének 2006-ban, majd vezette a tartalékokat is. A bukmékerek mindenesetre már „csak” hétszeres pénzt fizetnek, ha ő lesz a befutó; eddig hússzoros nyereség reményében lehetett rá fogadni – hívja fel a figyelmet a belfasti lap.

A londoni Metro ezzel szemben egy másik korábbi Chelsea-alkalmazottra, André Villas-Boasra irányítja a figyelmet, noha a portugál szakembert – aki a 2011–2012-es szezonban kilenc hónapig volt a londoniak szakvezetője – az idény végéig szerződés köti az orosz Zenithez.

A lapok szerint Abramovics egyelőre beugró edzőt keres – aki lehet a Stamford Bridge-en szintén jól ismert Guus Hiddink és Carlo Ancelotti is –, hogy aztán nyárig maradjon energiája klubjához csábítani az első számú kiszemeltet, a jelenleg az Atlético Madridot vezető Diego Simeonét.

A Premier League tabellájának 15. helyén álló Chelsea a Liverpoolt fogadja szombat kora délután, és a helyi lapok szerint egy újabb vereség esetén Mourinhónak távoznia kell.

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
8 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
9 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
9 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
Tegnap, 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31
Ezek is érdekelhetik