MU: „Rooneynak fogalma sem volt, ki a 80 milliós kiszemelt”

Vágólapra másolva!
2015.09.01. 16:20
Francia lapértesülések szerint az AS Monaco támadója, Anthony Martial nagyon közel áll ahhoz, hogy még kedden a Manchester United játékosa legyen. És hogy ki az a Martial? Pont ezt kérdezte Wayne Rooney is...

Mint arról beszámoltunk, a L'Équipe arról tudósított, hogy a manchesteriek 50 millió eurót kínáltak a 19 éves csatárért, ám egyelőre nem sikerült megegyezni a transzferről – de még ma hivatalossá válhat az átigazolás.a L'Équipe arról tudósított, hogy a manchesteriek 50 millió eurót kínáltak a 19 éves csatárért, ám egyelőre nem sikerült megegyezni a transzferről – de még ma hivatalossá válhat az átigazolás.

Az angolok is többnyire csak találgatnak, hogy jutott el Martialig az MU, és keresgélnek a neten, mivel fogalmuk sincs, ki a kiszemelt csatár. Wayne Rooney is tanácstalan volt, ő azonban a Google helyett csapattársát használta.

„Rooney tegnap a repülőn odajött hozzám és megkérdezte, ki az a Martial. Hallotta ő is a pletykákról, és tudni akarta, kire aggatták rá a »nyolcvanmilliós MU-csatár« jelzőt a brit lapok. Elmondtam neki, hogy ő nagyszerű játékos és hatalmas lehetőségek rejlenek benne. Technikás, gyors és kemény, kicsit olyan, mint Thierry Henry” – árulta el csapata sajtótájékoztatóján Morgan Schneiderlin.

Martial engedélyt kapott rá, hogy hétfőn elhagyja a francia válogatottat edzőtáborát – először hívták meg egyébként a felnőtt nemzeti csapatba –, személyesen tárgyalhatott tehát a manchesteriekkel, de kedden már visszatért a franciák clairefontaine-i edzőközpontjába.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
14 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
18 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06
Ezek is érdekelhetik