MU: Mata szerint a játékosok végre hozzászoktak Van Gaalhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.26. 11:00
Juan Mata, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United középpályása szerint a játékosok mostanra alkalmazkodtak Louis van Gaal menedzserhez.

Van Gaal tavaly nyáron vette át a Manchester United irányítását, miután David Moyes megbukott az Old Traffordon. Bár az első 10 meccsen mindössze 13 pontot gyűjtött a csapat (ezzel a legrosszabb szezonkezdetét produkálva az 1986–1987-es szezon óta), a negyedik helyen végzett a Premier League-ben.

A „vörös ördögök” most csupán két ponttal állnak a városi rivális City mögött a második helyen a tabellán. Mata szerint ez annak köszönhető, hogy a játékosok végre megtalálták az összhangot Van Gaallal – mondja ezt annak ellenére, hogy sokan úgy tudták, problémák vannak az öltözőn belül.

„Amikor megérkezett, megmondta, nem lesz könnyű – mondta Mata a Mirrornak. – Minden menedzsernek megvan a saját felfogása, amely más, mint a többieké. Ugyanakkor úgy érzem, végre hozzászoktunk ahhoz, ahogy dolgozik – a megbeszélések gyakoriságához, az edzésekhez, a meccsekhez.”

„Ez a második évünk vele, teljesen normális, hogy most már jobban megértjük egymást. Nemcsak az edző a játékossal, hanem a labdarúgók egymás között is jobban kommunikálnak. Ráadásul most több meccsünk is van, mint az előző szezonban, természetes, hogy jobban is futballozunk.”

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
15 órája

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.01. 15:32

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54
Ezek is érdekelhetik