PL: „Hiába a nagy igazolások, a City a négyben sem lesz!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.05. 12:49
David James, a Manchester City és az angol válogatott korábbi kapusa szerint az együttes hiába költött el ebben az átigazolási szezonban eddig 71 millió fontot, nemhogy a bajnoki címet nem szerzi vissza a Chelsea-től, de még a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekről is lemarad.

„A Liverpool bejuthat a Bajnokok Ligájába, méghozzá a Manchester City kárára – mondta David James. – A City rengeteg kiváló játékost szerzett, de kétszer is a pengeélen táncolva lett bajnok. Nézzék meg a Chelsea előző szezonját, már novemberben bajnokok volt.”

„Ha az Arsenal jobban rajtolt volna, a Chelsea tovább vette volna komolyan, és nyert volna tíz-tizenöt ponttal.”

Manuel Pellegrini együttese nyolc ponttal lemaradva a második helyen zárta az előző idényt, miután 81 millió fontot költött az átigazolásokra.

A 2004 és 2006 között a City kötelékében álló James biztos benne, hogy a játékosvásárlásra költött összegek nem teszik jobbá korábbi klubját, a Bournemouthnak pedig megelőlegezett egy top 10-es helyezést.

„Nem látom úgy, hogy a City-modell helyes lenne – mondta a nagy igazolásokkal kapcsolatban. – Rengeteg pénzt költenek, és számos futballistát vesznek meg. Nem feltétlenül ez a folyamatos siker receptje.”

„Láttam változtatásokat máshol, és jelenleg ezt nem tapasztaltam a Citynél. Csak egy kicsit többet költenek, és várják a sikert.”

Pellegriniék a nyáron 49 millió fontot költöttek Raheem Sterling megszerzésére, de James szerint a Liverpool még nélküle is jobban zárhat, az új edzői stábnak köszönhetően pedig sokkal több győzelmet arathat, mint az előző idényben.

A korábbi kapus úgy véli, hogy a Manchester Unitednek tavaly változtatnia kellett, a „vörös ördögök” újjáépítették a csapatot, és az első idényben még az volt a cél, hogy visszatérjenek a Bajnokok Ligájába, most pedig, hogy az aranyéremért küzdjenek. „Úgy gondolom, a top négyből a Manchester City a gyenge láncszem” – tette hozzá.

James korábban a most feljutó Bournemouthban is szerepelt, így erre a gárdára is kitért.

„Nem lepődnék meg, ha a Bournemouth a tabella első felében végezne, mert Eddie Howe fantasztikus menedzser” – mondta James, aki ezt követően sem fukarkodott a dicséretekkel, és különlegesnek is nevezte a szakembert. David James. – A City rengeteg kiváló játékost szerzett, de kétszer is a pengeélen táncolva lett bajnok. Nézzék meg a Chelsea előző szezonját, már novemberben bajnokok volt.”

„Ha az Arsenal jobban rajtolt volna, a Chelsea tovább vette volna komolyan, és nyert volna tíz-tizenöt ponttal.”

Manuel Pellegrini együttese nyolc ponttal lemaradva a második helyen zárta az előző idényt, miután 81 millió fontot költött az átigazolásokra.

A 2004 és 2006 között a City kötelékében álló James biztos benne, hogy a játékosvásárlásra költött összegek nem teszik jobbá korábbi klubját, a Bournemouthnak pedig megelőlegezett egy top 10-es helyezést.

„Nem látom úgy, hogy a City-modell helyes lenne – mondta a nagy igazolásokkal kapcsolatban. – Rengeteg pénzt költenek, és számos futballistát vesznek meg. Nem feltétlenül ez a folyamatos siker receptje.”

„Láttam változtatásokat máshol, és jelenleg ezt nem tapasztaltam a Citynél. Csak egy kicsit többet költenek, és várják a sikert.”

Pellegriniék a nyáron 49 millió fontot költöttek Raheem Sterling megszerzésére, de James szerint a Liverpool még nélküle is jobban zárhat, az új edzői stábnak köszönhetően pedig sokkal több győzelmet arathat, mint az előző idényben.

A korábbi kapus úgy véli, hogy a Manchester Unitednek tavaly változtatnia kellett, a „vörös ördögök” újjáépítették a csapatot, és az első idényben még az volt a cél, hogy visszatérjenek a Bajnokok Ligájába, most pedig, hogy az aranyéremért küzdjenek. „Úgy gondolom, a top négyből a Manchester City a gyenge láncszem” – tette hozzá.

James korábban a most feljutó Bournemouthban is szerepelt, így erre a gárdára is kitért.

„Nem lepődnék meg, ha a Bournemouth a tabella első felében végezne, mert Eddie Howe fantasztikus menedzser” – mondta James, aki ezt követően sem fukarkodott a dicséretekkel, és különlegesnek is nevezte a szakembert.

Legfrissebb hírek

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

A Manchester City öt gólig meg sem állt a Juventus ellen!

Klub-vb
2025.06.26. 23:00

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21
Ezek is érdekelhetik