Liverpool: Bogdán elmondta, mi kell ahhoz, hogy ő védhessen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 08:01
Bogdán Ádám, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool kapusa tudja, hogy Simon Mignolet az első számú kapusa a csapatnak, de bízik benne, ha szeptemberben már több fronton (Európa-liga, Ligakupa) kell helytállnia a „vörösöknek”, neki is jut játéklehetőség.

„Nincs nagy különbség a munkában, szinte ugyanaz, mint a Boltonnál, de a Liverpoolnál természetesen nagyobbak a lehetőségek – mondta Bogdán Ádám a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. – Többen dolgoznak itt, és magasabb szintet követelnek meg.” Bogdán Ádám a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. – Többen dolgoznak itt, és magasabb szintet követelnek meg.”

„Nyilván számítottam rá, hogy Mignolet lesz az első számú kapus, hiszen ismeri a körülményeket, a játékosokat, hozzá van szokva ehhez a tempóhoz. Tudtam, hogy időbe telik, mire ki tudom hívni, de szépen lassan összeáll a kép, sokat fejlődtem erőnlétben, így egyre jobban meg tudom szorongatni.”

„Szeptemberben sűrűsödik a program, addigra szeretnék azon a szinten lenni, hogy én védhessem a csapat kapuját. Már látom és érzem is a fejlődést, boldog vagyok, hiszen mindennap tudom, miben kell előrébb jutnom.”

Bogdán Ádám tagja Bernd Storck megbízott szövetségi kapitány bő keretének, és reménykedik benne, hogy Románia és Észak-Írország ellen lehetőséghez jut.

„Nem tudom, mi lesz. Nyilván bízom benne, hogy benne leszek a szűk keretben, ha ez sikerül, akkor az edzéseken szeretném bizonyítani, lehet számítani rám. Ennél természetesen fontosabb, hogy a két meccsen jó teljesítményt nyújtsunk.”

Legfrissebb hírek

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
2 órája

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
5 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
7 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
10 órája

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
Tegnap, 9:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46
Ezek is érdekelhetik