Chelsea: Mourinho olyat tett Terryvel, amit még soha

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.17. 06:57
José Mourinho először cserélte le John Terryt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League), mióta a Chelsea menedzsere.

Terry 177 alkalommal volt kezdő Mourinho irányítása alatt, és csupán egyszer nem fejezte be a pályán a találkozót. Kilenc évvel ezelőtt, 2006 novemberében a Tottenham elleni bajnokin kiállították.

Ettől eltekintve vasárnapig igaz volt az az állítás, hogy ha a Special One a kezdő tizenegybe jelölte a középhátvédet, akkor nem cserélte le. A Manchester City ellen azonban úgy döntött, hogy leváltja, helyére Kurt Zoumát küldte be, a mérkőzés után pedig elárulta, döntésének taktikai oka volt.

A csere azonban nem vált be, a Manchester City 3–0-ra legyőzte a bajnoki címvédőt.

Legfrissebb hírek

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
Tegnap, 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57
Ezek is érdekelhetik