PL: „Hűséges vagyok a Villához” – most aláírt a Man. Cityhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.17. 19:40
null
Jesús Navas és Fabian Delph a következő szezonban már a Manchester City edzésein csaphat össze (Fotó: Reuters)
A Sky Sports értesülései szerint Fabian Delph, az Aston Villa angol válogatott középpályása orvosi vizsgálaton vesz részt a Manchester Citynél. A hír azért érdekes, mert a 25 éves játékos a múlt héten ország-világ előtt jelentette ki, hogy nem áll szándékában távozni a birminghami csapattól. Nem sokkal később hivatalossá vált a klubváltás.

A hatszoros angol válogatott játékos 2009 óta erősíti az Aston Villát, és januárban 2019-ig meghosszabbította a szerződését.

„Hűséges típusnak tartom magam, az új szerződés aláírásával remélhetőleg mindenki meggyőződött róla, valójában milyen ember vagyok. Szeretem a klubot, szeretek itt lenni, mindig száz százalékot nyújtok a csapatért. Az Aston Villa az én klubom, itt akarok maradni” – mondta az év elején Delph, akit az angol sajtó a múlt héten összeboronált a Manchester Cityvel.

A legutóbbi szezonban 32 tétmérkőzésen két gólt szerző játékos így reagált a találgatásokra: „Nem igazolok el. Maradok az Aston Villánál, alig várom a bajnokság kezdetét.”

Ehhez képest az átigazolási ügyekben mindig jól értesült Sky Sports pénteken arról számolt be, hogy Delph orvosi vizsgálatra érkezett a Manchester Cityhez, az információt pedig egy fotóval is alátámasztotta.

Nem sokkal később hivatalossá vált, hogy Delph a tavalyi bajnoknál folytatja a pályafutását. A futballista ötéves szerződést kötött a Manchester Cityvel, amelynél a 18-as mezszámot viseli majd. Delph a hét végén csatlakozik az Ausztráliában edzőtáborozó kerethez.

Delph orvosi vizsgálatra érkezett…
Delph orvosi vizsgálatra érkezett…
…majd aláírt a Manchester Cityhez (Fotó: mcfc.co.uk)
…majd aláírt a Manchester Cityhez (Fotó: mcfc.co.uk)

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
3 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
14 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
16 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
18 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:28

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2025.10.23. 20:58

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37
Ezek is érdekelhetik